BLOG

MEG TUD ROMLANI A LIQUID? | KÖDÖS ÜGYEK

elfbarrendeleseu.com

jan 24, 2024

Az otthon elkészített e-liquid-eknek három fő összetevője van: a megfelelő arányban kevert proplién-glikol (PG) és növényi glicerin (VG), valamint a kívánt aroma. Rövidre zárva a szót: ideális körülmények között akár két évig is elállhataz elektromos cigaretta folyadékunk. Persze, azért a helyzet nem ennyire egyszerű, néhány dologra ajánlott odafigyelnünk.

AZ ALKOTÓELEMEKEN MÚLIK

Érdemes tudni, hogy az ízintenzitásért és a torokhatásért felelős propilén-glikol (PG), valamint a gőzt termelő növényi glicerin (VG) legalább két évig megőrzik a minőségüket. Általánosságban elmondható, hogy a különféle ízű aromák szavatossági ideje megegyezik a bázisfolyadékokéval. Ez persze csak abban az esetben igaz, ha betartjuk a tárolási feltételeket. Az alapfolyadékokat és az ízélményt adó aromákat zárt üvegben, tűző naptól védett helyen tartsuk. Számoljunk azzal is, hogy a vákumcsomagolt üvegekbe – a megbontás után – a levegő is szabadabb utat kap.

REND A LELKE MINDENNEK

Ha szeretnénk a lehető legtovább felhasználni az összekutyult e-cigi elegyünket, akkor fontos, hogy azokat is száraz, hűvös és fénytől védett helyen tároljuk. A közvetlen napsütés, az extrém hőmérséklet és a túl sok oxigén gyorsan hazavághatja a munkánk eredményét. A lehető legjobb, ha szobahőmérsékleten, valamint sötétebb helyiségben őrizzük a füstölnivalót. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy most azonnal szaladjunk a spájzba a liquid-del, de azért a nyári kánikulában ne az ablakpárkányon pihentessük a folyadékot.

Néhány vaper a hűtőben való tárolást részesíti előnyben. Ez is jó megoldásnak tűnhet, hacsak nem szibériai körülmények uralkodnak a frigóban. Sőt, olyanokról is hallani, akik a mélyhűtőben pihentetik a pöfékelni valót. Ettől a tárolási módtól viszont óva intenénk mindenkit, ha csak nem szeretnének egy e-liquid kocsonyát kapni.

A legjobb, ha a keverékek felcimkézetten (dátummal ellátva), kupakkal lezárt műanyag palackokban kerülnek minél messzebb a radiátor, a napsütötte ablak és a gáztűzhely közeléből.

MI A HELYZET AZ ELF BAR VAGY EGYÉBB ELDOBHATÓ  ELEKTROMOS CIGARETTÁVAL?

Attól ,hogy rosszul volt tárolva az termék nem kell félned. A papírdobozon belűl légmentesen is le van zárva fóliával, azon belűl pedig alúl és felűl porvédők takarják,hogy véletlenűl se induljon be. Illetve ha már használod akkor hasznos dolog lehet, hogy ne is menjen bele semmi.

Minden terméken van egy batch kód (nem az eredetiséget igazoló qr-kód)  ez egy fekete , dátumból álló kód. Ez írja ,hogy mikor gyártották és meddig tart a szavatossága. Ez egy év.Illetve ha kibontottad már, nehezen elképzelhető ,hogy egy évig tart neked egy ilyen készülék.

MEDDIG ÁLL EL AZ E-LIQUID A TANKBAN?

Talán még bugyutának is hathat a fenti kérdés, pedig nem feltétlen az. Akik azért e-cigiznek, mert szeretnének leszokni a dohányzásról, nem biztos, hogy minden nap előveszik a vape-t. Valójában öt napnál tovább nem érdemes a tankban hagyni a mixtúrát, mert az oxidáció miatt szörnyű szaga és íze lesz. Ezért is szükséges az elektromos cigaretta részeinek rendszeres tisztítása.

MI TÖRTÉNIK, HA MEGROMLIK AZ E-LIQUID?

Ha az e-liquid már romlott, annak nagyon egyértelmű jelei vannak. A folyadék állaga és színe megváltozik, valamint szúrós és kellemetlen szagú lesz. Sőt mi több a nikotinos e-liquidek-eknél az is megfigyelhető, hogy barnás színűvé kezd válni.

Habár még nem születtek tanulmányok a lejárt szavatosságú e-cigi oldatok felhasználásának hatásairól, a szívása valószínűleg egy jó időre elvenné a kedvedet a vapeléstől. Noha kevésbé tudunk elképzelni egy ilyen szituációt, mert nálunk 2-3 havonta gőzzé válnak az üvegek tartalmai.

Select your currency
HUF Magyar forint
EUR euró
Have no product in the cart!
0